A „modern kor szénakazla”, azaz a búvóhely. Nemrég hallottam ezt a kifejezést, és rendkívül találónak érzem. Mi is jut eszünkbe erről? A fiatalabb generációnak talán semmi. Régi filmekből, történetekből talán...szerelmespárok intim búvóhelye, ahol a madár sem zavarta őket. Na jó, talán mégis felbukkant néhány madár, bogár, vagy épp a haragos lányos apa, vasvillával a kezében. Persze összehasonlítani sem lehet ezeket a vicces jeleneteket a modern kor szerintem egyik legbrilliánsabb ötletével, a búvóhely lakásokkal. Panzió, hotel, motel, házinéni sarokszobája.....mindez felejtős. Árban sem, diszkrécióban sem, és komfortérzetben sem bírja egyik sem felülmúlni, de még utolérni sem ezeket a kis szerelmi fészkeket.
Mi is az a búvóhely? Szerelmi fészek, titkos lakás, ahol a szerelmespárok eltölthetnek néhány órát, vagy éjszakát összebújva, a külvilágot teljesen kikapcsolva, csak egymásra figyelve. És itt ne csak a tilosban járó szeretői kapcsolatokra gondoljunk. Bimbózó kapcsolatok kezdeti időszakában lévő párok. Vagy olyan érett fiatalok, akik szülőkkel élnek együtt, és nincs lehetőségük intim perceket nyugalomban eltölteni az otthonukban. Vagy esetleg házaspárok, akik csak így tudnak eltölteni pár meghitt órát egymással, a gyerekek mellől. Házassági évforduló megünneplése, egy kettesben elköltött gyertyafényes vacsora, és utána....de ez már magánügy.)
Rendkívüli ötlet, és már nem is annyira új. Számtalan lakásból válogathatunk a piacon, szerencsére nem kell feladnunk az igényeinket sem. Nagy általánosságban elmondható, hogy a tulajdonosok féltőn óvják a jó hírnevüket, ezért mindent megtesznek a kényelmünk és a diszkréció érdekében. Nyilván vannak kivételek, de törvényszerűen azok hamar el is halnak.
És megérkeztünk az első, és az egyik legfontosabb kritériumhoz: a diszkréció.
Nézzünk egy példát. Egy pár, aki szeretne eltölteni kettesben néhány intim órát. Legyen az mondjuk egy panzió. Belépünk az ajtón......nem is! Tételezzük fel, hogy autóval érkezünk, a panzió parkolójába, ahol már tucatnyi autó áll. Emberek jönnek-mennek, és mi sietősen, szinte már futva menekülünk a főbejárat felé, mielőtt neadjisten ismerősbe botlanánk. Mi fogad bent? Egy fényesen ragyogó recepció, 2 nagyon fiatal hölggyel, és egy középkorú bajszos férfival. Elrebegjük, mit szeretnénk. Szinte szégyenkezve valljuk be, hogy „mi csak 3 órácskára szeretnénk foglalni”. Miközben még mindig jönnek-mennek körülöttünk a panzió vendégei. A bajszos recepciós elkéri a személyinket, közben a két fiatal lányka merev mosollyal néz minket. Nem róhatjuk fel nekik, ez a dolguk. Kedvesen mosolyogni vendégre:-) Felírják az adatainkat, dokumentálnak minket. Egy örökkévalóság.....! Aztán fizetünk, persze szabályosan, azt is szigorúan dokumentálva. Majd véget ér ez rémálom, és mi szemlesütve oldalgunk át a tömegen, és imádkozunk magunkban, hogy csak ismerőst ne.....! Lépcsőn fel, a liftet még véletlenül sem akarjuk már. 2. emelet, 23-as szoba. Kétszer is kiesik a kulcs a kezünkből a nagy izgalom miatt, de aztán siker!, bent vagyunk a szobában. Végre! Bezárjuk magunk mögött az ajtót, indulhat a romantika. De valahogy elmúlt a varázs, és csak az izzadtságcseppek ragyognak a homlokunkon.....de nem azok az édes izzadtságcseppek, hanem a keserű fajták. ....... diszkrécióról pedig a legnagyobb jóindulat mellett sem beszélhetünk.
Bátraké a boldogság! Világos....., de azért nézzünk egy másik példát. Egy lakást, pár órára.